AnyaGazdi És eljött az a szép nyári nap… Számomra a Nagy Nap. Mentünk Érte… a kis 9 hetes keverék fiúcska Családtagunkért.
A kis testvéreit már el-elvitték az új gazdik, így ő egyedül aludt már előző éjjel… Ő volt az egyetlen bézs-fehér, testvérei fekete-fehérek voltak. Sosem felejtem el, ahogy beléptem a hatalmas nappaliba, melynek túlsó végén ott árválkodott egymaga egy kis pokrócon… Megálltam egy pillanatra… Leendő kiskutyám tőlem messze, vigyázban ülve, vékony kinyújtott nyakával, mint egy kis hattyú, ahogy nyújtózkodott, hogy lássa mi történik, pislogott és fülelt, hogy kik vagyunk mit akarunk, de nagyon hatalmas magasak vagyunk… és úristen közeledünk.
Felemeltem, féltünk mindketten, én azért, hogy el ne ejtsem, olyan icipici kutyácska volt, hihetetlenül pici törékeny, ő pedig a magasban moccanni se mert a karomban, majd kiugrott a szíve…
Kifele menet vakkantott egyet, mint aki elköszön, meglepődtünk, hogy nocsak Neked hangod is van.
Lélegzetvisszafojtva figyeltem az úton, a könnyeim nyeldestem a boldogságtól, ennyire szerettem és akartam Őt.
Az egész – pár órás – utat kibírta pisi kaki nélkül, az autós utazás sem rémisztette.
Megérkeztünk. Kicsi csöpp első éjjel a fürdőszobában aludt, gondosan előkészített helyén… És mint egy nagyfiú már első éjjel is sírás nélkül, bátran!!
Szobakennelt is rendeltem.
Másnap vittük állatorvoshoz, ahol egyebek közt az is kiderült, hogy csak 1,6 kg és hogy bolhás a picike. Kikezeltük.
Ágyacska, takarók, játék, finom étel, szeretet, kutyapelenka és bolhasampon. Hát így kezdődött közös életünk.